Lactarius scrobiculatus

Amit tudnia kell

A Lactarius scrobiculatus nagy agaricoid termőtesteket termel, amelyek a talajból erednek. A sapka narancssárgától a sárgáig terjedő, feltűnő színű, és apró pikkelyek borítják, amelyek megkülönböztethetetlen koncentrikus gyűrűkbe rendeződnek. Felülete nedves, fényes és nyálkás, különösen nedves időben.

A kalap széles lehet, nagy átmérőjű (érett példányoknál kb. 15 cm), de a közepén mélyedéssel és enyhén beesett peremmel.

A kopoltyúk zsúfoltak, színe a krémszínűtől a sárgáig terjed, néha sötétebb foltok is előfordulnak. Vágáskor a kopoltyúból bőséges mennyiségű fehér vagy krémszínű tej (tejnedv) folyik, amely hamarosan sárgára sötétedik. A szár a sapkával együtt meglehetősen rövid és csonka.

Ha egy kis húsdarabot megrágunk, az íze kesernyés és fanyar között változik. Annyira fanyar, hogy egy kutatónak állítólag zsibbadás lépett fel a szájában, miután egy darabot rágcsált belőle. Nincs érzékelhető szaga.

A Lactarius scrobiculatus a Lactarius nemzetségbe tartozó bazídiumos gombafaj, amelynek tagjait "tejes sapkának" nevezik." A rendszertan ezt a fajt a Piperites alnemzetségbe, a Zonarii szakaszba, a Scrobiculati alszakaszba sorolja. Ennek a nagyméretű gombának a jellegzetes termőtestei helyenként gyakoriak az erdőkben egész Európában és Észak-Amerikában. Egyes szerzők szerint ehetetlen, de Európa egyes részein mégis fogyasztják.

Gomba azonosítása

1. Ökológia

   A tűlevelűekkel mikorrhizáló; egyedül, elszórtan vagy csoportosan nő; nyáron és ősszel; széles körben elterjedt Észak-Amerika északi és hegyvidéki régióiban.

2. Cap

   4-12 cm; fiatalon széles domború, befelé görbült és szakállas peremmel, majd sekélyen váza alakúvá válik, a perem felemelkedik és simábbá válik; fiatalon nyálkás, de hamar kiszárad; rostokkal borított, amelyek barnássá sötétedhetnek, a rostok éretten is láthatóak maradnak; kezdetben fehéres, majd idővel olajbarnára vagy sárgássá válik; koncentrikus színzónák nélkül.

3. Kopoltyúk

   A száron kezd lefelé futni; zsúfolt; gyakran a szár közelében elágazik; fehéres; zúzódás vagy foltosodás a sárgától a halvány barnásig terjedő sárgás színben.

4. Szára

   3-11 cm hosszú; 1-3.5 cm vastag; egyforma; sok mázas, sárgás vagy barnás gödröcskével; fehéres; zúzódás és elszíneződés sárgás vagy barnás.

5. Hús

   Fehéres; szilárd.

6. Tej

   Fehér, a levegőn azonnal sárgává válik; gyéren jelenik meg.

7. Szag és íz

   Szaga nem jellegzetes; íze enyhe vagy lassan enyhén fanyar.

8. Spóra lenyomat

   Fehér vagy krémszínű.

9. Mikroszkópos jellemzők

   Spórák 7-9 x 5.5-7 µ; ellipszoid; díszítés kb. 0.5 µ magas, amiloid szemölcsök és elszórtan elhelyezkedő rövid bordák formájában, amelyek időnként elágaznak, de nem alkotnak hálózatot. Pleuromakrocisztidiumok elszórtan; fuszoid, gyakran apikális szűkületekkel; kb. 80 x 12 µ-ig. Cheilocystidia hasonló, de rövidebb. Pileipellis ixocutis, alkalmanként felálló hifákból álló fürtökkel.

Hasonló fajok

1. Lactarius repraesentaneus

   Lila színűre színeződő tejnedvet termel; spórái nagyobbak.

2. Lactarius torminosus

   Halványrózsaszíntől a rózsaszínes-narancsosig terjedő gyapjas sapkája van, és általában nyírfák alatt, nedves talajon nő.

3. Lactarius pubescens

   Gyapjas, fehér vagy krémszínű sapkája van, és főleg nyírfák alatti nedves fűben nő.

Ehetősége

A legtöbb szerző a Lactarius scrobiculatus-t ehetetlennek tartja. Kelet-Európa és Oroszország egyes részein sózás, pácolás és alapos főzés után gyűjtik és fogyasztják. Fogyasztása irritálja a gyomor-bél traktust, gyomor-bél szindróma tüneteit okozva.

Gondos előkészítéssel igyekeznek semlegesíteni a fanyar ízt. Ez rendszerint forrázási folyamatot jelent, amely során a vizet elvetik. A további főzés és pácolás nem feltétlenül szünteti meg a kínzó tünetek kialakulásának lehetőségét.

Toxicitás

Bár nem valószínű, hogy halált vagy tartós betegséget okoz, ez egy mérgező gomba, és nem szabad fogyasztásra gyűjteni, mert kellemetlen gyomorfájást, rosszullétet és égő érzést okozhat a torokban. Szinte magától értetődő, hogy Európa egyes részein ezeket a gombákat gyakori forralás és a víz eldobása után fogyasztják, hogy csökkentsék a toxinok szintjét.

Taxonómia és etimológia

Ezt a tejeskalácsot először 1772-ben írta le érvényesen Giovanni Antonio Scopoli olasz mikológus, aki az Agaricus scrobiculatus binomiális tudományos nevet adta neki.

A nagy svéd mikológus, Elias Magnus Fries volt az, aki 1838-ban ezt a fajt a Lactarius nemzetségbe sorolta, és ezzel létrehozta a jelenleg elfogadott tudományos nevét: Lactarius scrobiculatus.

A Lactarius scrobiculatus szinonimái a következők: Agaricus scrobiculatus Scop., és Agaricus intermedius Fr.

A Lactarius gyűjtőnév tejtermelőt (tejelőt) jelent - ez utalás a tejes tejnedvre, amely a tejgombák kopoltyújából ürül, amikor azokat felvágják vagy megtépik. A scrobiculatus specifikus epitheton a latin scrobis szóból származik, ami árkot jelent. A scrobiculus kicsinyítőképzős alakja egy kis árok vagy gödör (például ültetőgödör), a scrobicules pedig a Lactarius "Scrobiculati" nevű alcsoportjának szárfelületén található ovális gödrök technikai neve.

1. kép - Szerző: Sz: Jerzy Opioła (CC BY-SA 4.0 International)

Fénykép 2 - Szerző: dr: Holger Krisp (CC BY 3.0 Nem portolva)

Szerző: 3: Irene Andersson (irenea) (CC BY-SA 3).0 Unported)

Fénykép 4 - Szerző: F: amadej trnkoczy (amadej) (CC BY-SA 3.0 Unported)

5. kép - Szerző: Sz: Th. Kuhnigk (CC BY-SA 3.0 Nem portolva)