Rubroboletus demonensis

Amit tudnia kell

A Rubroboletus demonensis köztes faj a következők között Rubroboletus legaliae és Rubroboletus rubrosanguineus. A következőképpen határozható meg: R. rubrosanguineus termofil lombos erdőkben élőhelyeivel. Megkülönböztethető a kalap színe alapján, amely hamarosan kiterjedten bíborvörös, és zúzódáskor sötétedésre hajlamos, a vörös pórusok, a vörös szár sárga csúcsú, vörös, láthatóan nagy szemű ráccsal borított szár, a hús az egész szelvényben kékre színeződik.

Gomba azonosítása

1. Sapka

   60-150 mm széles, kezdetben félgömb alakú, majd domború, pulvinált, a végén érett bazídiumokban majdnem applanátos. A perem fiatalon ± szabályos, hamarosan egyenetlen, ± hullámos-lobácos, érett példányoknál néha határozottan lobácos. A szín kezdetben fehéres, halványszürke, halvány okkersárga, hamarosan a peremtől kezdve piszkos halvány rózsaszín-lila, majd a környezeti körülményektől függően erősen változó, a világosszürkétől a rózsaszín-lilán át a lilásvörösig; nedves időjárás esetén vagy árnyas erdőben a pileus különösen élénk, lilás-vérvörösbe hajló színeket mutat, a pileus felületén meglehetősen egyenletesen eloszolva. Egyes esetekben a vörös szín nem fejlődik ki teljesen mind a pórusokban, mind a szárban, és időközben a pileus színe is stabilizálódik rózsaszín-lila egységes színben, amely vérvörössé válik, ha megzúzódik. Ezzel szemben száraz időben vagy a napnak kitett területeken a pileus színe sokkal változatosabb, a húsos rózsaszín színek néha barnásszürkére vagy halványabb, krémfehérbe hajló tónusúvá halványodnak. A legtöbb megfigyelt bazídiumon azonban nagy, intenzíven vöröses területek vagy széles vérvörös foltok maradnak fenn, sőt, súrolás, érintés vagy más manipuláció után még intenzívebbek. A felület kezdetben jellemzően nyúlós és száraz, nedves időben néha sima és viszkózus; a kutikula nem válik le az alatta lévő húsról. Gyakran, érett nagy bazídiumoknál a pileus kellemesen fényes, ragyogó vörösnek tűnik, zúzódáskor sötétebbnek. A pileus felületét közelről, lencse segítségével is vizsgálva apró, domborzatos, egyszínű pikkelyek vehetők észre.

2. Kocsány

   80-120 × 40-80 mm, terjedelmes, robosztus és széles, hengeres, gyakran az alap felé fokozatosan megnagyobbodó vagy clavate, néha kövér, nem gyökeres. Felszíne ritkán sárgás-narancsos, kezdetben lilás alapon, majd a köztes narancsvörös árnyalatokon átmenve, a végén élénkvörös, vérvörös, lilásvörös, gyakran sötétebb az alapon, gyakran a felső részen egy nyilvánvaló mélysárga vagy narancssárga sávval (5-15 mm széles). Néhány xantoid aspektusban a szár felső felében nem alakul ki vörös tónus, sárga vagy narancssárga marad, de a szár alapja egyébként is vörös, lilás-vöröses vérvörös. A szár szélső alapját fehéres, szemcsés, szőrös fedőréteg borítja, ami különösen a nedves talajon gyűjtött bazídiumoknál szembetűnő.

3. Csövek

   5-12 (-20) mm, átlagos hosszúságú, a szárnál szabad, a mélysárgától az olajzöldig terjedő, vágáskor kékre színeződik.

4. Pórusok

   Kicsi, kerek, általában kezdetben lilásvörös, sötétvörös, érintésre tompa kék, idős bazídiumokban narancssárga a pileus pereme felé. Egyes gyűjteményekben a fiatal példányok pórusai sárgák, amelyek a kor előrehaladtával csak narancsos, vörös-narancsos színt fejlesztenek ki, emlékeztetve a tipikus R. legaliae.

5. Hús

   Szilárd, sárga, mélysárga, citromsárga, különösen intenzív a szár és a pileus sebeiben; fedetlenül gyorsan égszínkék, kék, mélykék, az elszíneződés miatt nem különösen intenzív, néha gyenge, majd halvány szürkés-krémszínűre halványuló elszíneződések. Egyes esetekben a szabadon álló pileuszon vagy főként a szár alsó részén előfordulhat némi répa árnyalat. A szubhümnophorális réteg egyszínű.

6. Ízek

   Édeskés, enyhén savas.

7. Szaglás

   Gyenge, gombás és kellemes.

8. Spóranyomat

   Dohánybarna.

9. Kémiai reakciók

   Amyloid reakció a húsban a szár tövénél, Imler eljárása szerint (Imler 1950): a szövetek a szár tövénél nem minden gyűjteményben amyloidok, ha mikroszkóposan vizsgálják.

10. Mikroszkópos jellemzők

    Bazídiumok többnyire 4-tüskés, hialin, (23.8-) 31.3-47.7 (-62.6) × (4.2-) 7.7-12.7 (-13) µm (34/2/2). Arccisztidia fusiform, versiform, néha lageniform, hyalin, (15.5-) 29.5-44.7 (-50.7) × (4.2-) 5.3-7.7 (-9.5) (64/2/2). Marginalis cisztidiumok hasonlóak az arccisztidiumokhoz, de kisebbek, többnyire versiformak, mint fusiformak vagy lageniformak, hyalin (15.8-) 20-29 (37.2) × (3.5-) 4.3-6.3 (-7.9) (46/2/2). Pileipellis egy összefonódott trichodermium, cutisra hajló, érett egyedeknél gyakran zselatinizált, vékony, hengeres elemekből álló, a bazídiumok fejlődése során fokozatosan összeeső, vékony, hengeres elemekből álló, a bazídiumok fejlődése során fokozatosan összeeső trichodermium. Végső elemek (33.3-) 32.9-42.9 (-44.3) × (5-) 5.2-5.9 (-6.9) µm (138/5/5), Q = (6.6-) 6.4-8.1, Qm = 7.3, lekerekített vagy kúpos csúcsú, néha clavate, ritkán kapitális vagy körte alakú, halványsárga vacuoláris pigmenttel és itt-ott inkrusztáltan pigmentált, főként a mélyebb és a hipodermához közelebbi hifákban. Hymenophorális trama boletoid Singer (1965, 1967) értelmében. Fogókapcsolatok hiányoznak.

11. Élőhely

    Savanyú és szilíciumos talajokon, termofil, nyáron. Kisebb bazídiumok csoportjaiban nő meleg lombhullató erdőkben, hegyvidékeken, vagy egyes esetekben vegyes lombhullató és tűlevelű erdőkben (Pinus nigra és Taxus baccata), sohasem tiszta tűlevelűekkel. A lombhullató tölgyek (Quercus pubescens sensu lato, Q. cerris, Q. congesta és Q. virgiliana), ritkán magyal (Q. ilex). Gyakori a gesztenyeerdőkben (Castanea sativa), tisztán vagy vegyesen, valamint magasabb fekvésű területeken a bükkösökkel (Fagus sylvatica) együtt. Általában júniusban, a késő tavaszi esőzések után gyűjtik, és mivel nem szereti a nyári szárazságot, a július és augusztus legmelegebb időszakában eltűnik, majd szeptemberben újra megjelenik. A melegebb őszi hónapokban október első feléig megfigyelhető.

12. Elterjedés

    Dél-Olaszország és Szicília meglehetősen behatárolt területén találták meg, ahol a hegyvidéki sáv mezomediterrán és szupramediterrán övezetében él, amelyet nedves mediterrán éghajlat jellemez, nagy mennyiségű csapadékkal és mediterrán nedves erdőkkel, amelyeket jól képviselnek a lombhullató tölgyerdők (Q. pubescens s.l.) és gesztenye (C. sativa).

Hasonló fajok

1. Rubroboletus legaliae

   A növekedés első szakaszában megzavarodhat, amikor a kutikula fehéres, később megtartja ezeket a kalapszíneket, még ha időnként lokalizáltan is, és a kutikula nehezen válik teljesen pirosra. A szár a csúcsig vörös színű, sárga csúcsos zóna nélkül, és a hálózat sűrű és sűrű hálóval rendelkezik.

2. Rubroboletus rubrosanguineus

   A sapkához hasonló színű, de kisebb, és főleg tűlevelű hegyi erdőkben nő. A száron különösen sűrű és hosszúkás szemekből álló hálózat található, amelyek az egész szárnak egységes vérvörös színt kölcsönöznek, sárga csúcsterület nélkül.

3. Boletus rhodopurpureus

   Vágáskor vagy akár minden felületen manipulálva erősen sötétkék tónusú, úgy, hogy intenzív manipuláció esetén teljesen feketévé válik.

4. Rubroboletus rhodoxanthus

   A szár húsának színe nem változik, és a pileus színe nem éri el az intenzív vörös színt.

Rubroboletus demonensis Etimológia

A taxon nevének sajátos epithetonja a latin "demonensis" szóból származik, és az ősi "Valdemone" névre utal, amely egyike volt annak a három völgynek ("valli") vagy valódi tartománynak ("reali dominii"), amelyekre Szicília régiója a muszlim uralomtól a Bourbon-korszakig fel volt osztva; a "Valdemone", amely a "Val di Noto" és a "Val di Mazzara" területeket foglalja magában, Szicília északkeleti részét alkotja, amely terület nagymértékben megfelel a R. demonensis.

Továbbá a "demonensis" elnevezés jól emlékeztet a faj sajátos jellemzőire, i.e. a sapka és a pórusok lángvörös színe, amelyek közösek más, ugyanabba a nemzetségbe tartozó, közeli "ördögi" fajokkal (Rubroboletus satanas).